A plakáton Josquin egyetlen fennmaradt portréja látható, Petrus Opmeer 1569-ben írt, de csak 1611-ben megjelent Opus chronographicum című munkájából

Hommage à Josquin

A műsorban a reneszánsz zene legnagyobb mesterének, Josquin des Prez alkotásai – csodálatos chansonjai, motettái – kaptak helyet, valamint pályatársainak az ő emlékére, tiszteletére komponált fenséges kompozíciói is helyet kapnak, számos kuriózummal. Érdekesség például Jacquet da Mantova kompozíciója, amelybe a zeneszerző számos Josquin-motetta kezdőmotívumát szőtte bele, és amelynek kottáját – modern kiadás nem lévén – a Capella Silentium a 16. századi szólamkönyvekből készítette elő erre az előadásra. Felcsendül továbbá Josquin „hangzó végrendelete”, a Miatyánkkal társított Ave Maria, valamint kánon szerkesztésű csoda-chansonjai: a Faulte d’argent és a Baisez moi kezdetűek. Közreműködik Szlama Annamária gitáron. Vissza a koncertek főoldalra
Részletes műsor és ismertető ( PDF):
Bemutató:
2011. március 20., ELTE Egyetemi Könyvtár, régi olvasóterem (Díszterem)